Szerencsére még manapság is elég sokan vannak olyanok, akik szívesen ütik el szabad óráikat egy jót társasjáték mellett. Ehhez nem is kell más, mint egy izgalmakat és némi gondolkodást igénylő játék, valamint a megfelelő társaság, és a jó kedv már garantált is lehet. Érdemes több időt fordítani arra, hogy a fiatalabb generációnak is megmutassuk azt, hogy nem csak a mostanság olyan népszerűnek számító okos telefonokkal, vagy tabletekkel lehet eltölteni a szabadidőnket, hanem egy jó társasjáték is felejthetetlen élményt tud szerezni a résztvevőknek. Manapság már annyi féle társasjáték közül lehet választani, mint égen a csillag, így egészen biztosan tudunk olyat találni majd, ami mindenki ízlésének megfelelő lesz.

Vannak kimondottan egyszerű szabállyal megalkotott társasok, ahol leginkább azon múlik minden, hogy ki hányast bír doni, vagy milyen szerencsekártyát tud kihúzni. Itt a cél mindig az szokott lenni, hogy a játékosok versenyt fussanak az idővel, és egymást megelőzve érjenek majd be a célba. Ezek a fajta játékok is igényelhetnek némi gondolkodást, és igazán izgalmasak is lehetnek, pláne akkor, ha kisgyermekek is vannak a játékosok között. Ám ha valami többre, valami egész másfajta játékélményre vágynánk, akkor mindenképp a kooperatív társasjátékok között kell szétnézni. Miben rejlik a különbség? Míg a hagyományos társasoknál az egyén győzelme a végső cél, itt inkább arról van szó, hogy valamilyen magasztos cél érdekében – amit természetesen a játék határoz majd meg – csapattá szerveződjenek a játékosok, és együtt, karöltve dolgozzák ki a legjobb stratégiát annak érdekében, hogy a játék sikerrel végződjön.

Unod már kicsit az otthon lévő darabokat, és érdekel, hogy milyen új játékok jelentek meg 2020-ban? A gemklub.hu linkre kattintva megnézheted az összes olyan társasjátékot, ami már megjelent ebben az évben. Minden játék esetben megtalálod majd a rövid szabály leírásokat is, így könnyebben tudsz majd dönteni, hogy melyiket rendeled meg. Természetesen értékelések is tartoznak már ezekhez a játékokhoz is, hiába tekinthetők még újdonságnak, így mások véleménye is segíthet majd a legjobb új játékot megtalálni.

 

A linkelt webáruházban nem csak a 2020-ban eddig megjelent új játékok között tudsz majd keresgélni, de hatalmas választékban megtalálod majd az elmúlt évek sikerjátékait, és az örök klasszikusokat is. Ha szeretnél egy új kincset találni meglévő társasjáték gyűjteményedbe, mindéképp látogass majd el az oldalra, tőlük biztos nem fogsz tudni majd „üres kézzel”, vagyis az online rendelés miatt inkább „üres kosárral” távozni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük