Laczkó Péter írása:

Ne az ismeretlentől félj, hanem a meg nem élt élettől. 

Néhány hetet Koppenhágában töltöttem. Tanulni mentem ki oda, és tényleg fantasztikus város. Itt javarészt mindenki, a józan ész szerint többnyire kerékpárral oldja meg a mindennapi közlekedését. Nosza szereztem én is egy bringát, nyeregbe fel és nyomban a Dán áradat részévé váltam.

Ez egyszerűen fantasztikus! Szemerkélő esőben, napsütésben, szembeszélben tekertem mint egy bősz viking, konzervatív öltönyös urak és parfüm csíkot húzó, skandináv szőke ABBA lányok között.

Egyik reggel azonban szakadt az eső rendesen. De ha egy Viking teker, akkor egy Hún bringás nem hátrál. Tudjátok, van abban valamilyen perverz élvezet, amikor bringázás közben teljesen, alsógatyáig elázol.

Valahogy eljön az a pillanat, amikor egyszerre azt érzed, hogy most már minden mindegy. Jön ez a lesz….rom érzés, és ekkor felgyorsul a pulzus és megérkezik az igazi adrenalinlöket. Most már aztán senki sem állíthat meg. Nosza, bele az összes tócsa közepébe! Hadd szóljon! Fröcsögjön a lé, szálljon a permet! Így mulat egy Magyar úr!

És egyszer csak azt veszed észre, hogy a vigyor körbe ér a fejedben. Érzed, hogy végre igazán élsz. De hogy. De hogy!!! A vér száguld az ereidben és újra érzed azt a fantasztikus eufórikus kalandérzést, amit gyerekkorodban. De szép!

Később, miután elállt az eső és felszáradt az út, arra gondoltam, hogy ezt nem lehet igazán elmesélni, ezért megörökítem, hogy otthon villogjak majd a párom és a lányaim előtt. Kapóra jött egy piros lámpa. Gyorsan elő az IPhone-t, kamera mód és adj neki. Jobb kézzel filmezek, ballal kormányzok, megy ez nekem. Naná.

Mint a Forma 1-ben elrajtoltam a tömeggel, forog a film én meg vigyorgok, hogy ez lesz aztán majd a felvétel. Egyre gyorsulunk, haladok is a tömeggel szépen. Ekkor mindenki megállt előttem. Én meg még mindig az IPhone keresőjén keresztül nézem, hogy mi van. Felvétel állj! Bringa állj!

Ha valaki fékezett már bal kézzel, csak első fékkel, az pontosan tudja, hogy ezután mi következett. Ilyen szép, 10 pontos, nyújtott testű kézen átfordulást utoljára Magyar Zolitól a láttunk a montreáli Olimpián.

Ekkora perec kérem nincs is.

Szóval megérkeztem a flaszterra klasszikus stabil oldalfekvésben, jobb kezemben, győzelmi fáklyaként magasra tartva az IPhone-t, a Bringa pedig szépen rajtam. Erre mondják a tornában, hogy tökéletesen beleállt a leérkezésbe. Ha még mindig esett volna, akkor pedig úgy festettem volna, mint egy Ukrán vízibalettes lány. Még az a hülye vigyor is ott ragadt a képemen.

Gyors leltár, terminátor módra. Bal kézen kis hámsérülés, bal térd, bal váll,  kicsit sajog, de semmi komoly, csak némi járdamorzsalék van a galléromon.  A telefon is sértetlen. Hú!

Szóval lesem alulról az eget, a Dánok pedig döbbenten hajolnak fölém kitakarva szépen a rohanó felhőket. Árjú oké? Jesz, of korsz. Válaszolok csak úgy félvállról. Na haladjunk kérem, ne bámészkodjunk. A telefonnal a kezemben integetek nekik, hogy minden rendben, igazából az egész így volt kitervelve. Na!

Én így közlekedek. Nálunk ez meg se kottyan.

És ekkor elkezdtem el, úgy igazán röhögni. Ugyanis a gyorsleltár után az első gondolatom az volt, hogy a fene egye meg, miért is állítottam le a felvételt. Azannya! Milyen elegáns esés volt! Ezt kellett volna csak megörökíteni. De kár. Sajna ez a pillanat pedig elveszett már örökre. Pedig micsoda videjó lett volna.

Tehát szépen heverek ott a felszáradt járdán, a Bringa félig rajtam, ráz a röhögés, a bringások meg kerülgetnek balról, jobbról. Hát nem fantasztikus?

Erről szól az élet. Ezektől a pillanatoktól érzed komám, hogy élsz. Ezeket viszed magaddal és ezekből merítesz majd erőt szürke hétköznapjaidon.

Drága barátaim! Vidám cimborák!

Az a baj velünk, hogy a legtöbbször igyekszünk egy kiszámítható, biztonságos és nyugodt életvitelt kialakítani magunk köré. Behúzott nyakkal ülni egy védett, biztonságos zónában. De hiszen ez dög unalom!

Rejtő Jenő sírján állítólag az alábbi felírta áll. „Halt 32 évet, élt néhány napot.”

Tényleg ezt akarjátok? Valóban arra vágytok, hogy minden jól kiszámítható legyen?

Ne féljetek élni! Így pont azt hagyjátok ki, ami a legjobb. Ne habozzatok kipróbálni ismeretlen dolgokat. Az igazi élvezet többnyire a váratlan dolgokból adódik. A spontán pillanatok színesítik meg a hétköznapokat. Ki az ki közületek esett már ilyen jót? És persze néha az is kell, hogy hibázzunk.

Higgyétek el, nincs is annál jobb, mint egy kis koppenhágai bringás bukfenc. Hát nem erre fogok majd igazán emlékezni? Mert kellenek néha ezek a bukfencek. Ez az igazi élet. Húzzatok védőburkokat magatok köré, de az igazi élet odakint vár. Ha az életetekben minden előre eltervezett, biztonságos és szervezett, miről meséltek majd a haveroknak, gyermekeiteknek, unokáknak?

Kalandra fel Pajtikák!

Óvatos visszahúzódással, szürke, unalmas életet élni, vagy bátran belevágni az izgalmas ismeretlenbe?

Na? Mit akartok? Melyik legyen?