Egy utazás érinthet bennünket váratlanul, amikor egyszerűen nincs időnk felkészülni arra. Megeshet, hogy hirtelen kell elintéznünk egy üzleti kiruccanást, vagy éppen olyan egyedi ajánlatot találunk, amit nem lehet visszautasítani. Szerencsés, ha minden feltétel rendelkezésünkre áll, hogy azonnal nekiláthassunk a készülődésnek, de olykor megeshet, hogy még hátra van az útlevél igénylés. Ez elég komoly probléma, amivel muszáj megbirkóznunk, hiszen ezen okmány nélkül nem hagyhatjuk el az unió határait. Az eredeti menetrend, ami alatt egy ilyen igazolvány általában elkészül az 20 nap. Természetesen ez nem éppen a konkrét munkára vonatkozik, hanem az útlevél igénylés leadása és a kiadás között eltelt határidő, amibe beleszámítódik a szállítás is a keletkezési helytől. Ebből adódóan lecsökkenthető az intervallum, ha személyes átvételt kérünk. Néha ugyanakkor még ez sem elég. Mit lehet ilyenkor tenni? Az útlevél igénylés bármelyik okmányirodában elvégezhető rövidebb határidővel.

Ha 3-7 napon belül szeretnénk átvenni, úgy magasabb díjazás fejében lehetőség kínálkozik erre, de ahhoz fel kell utaznunk a fővárosba. Az útlevél igénylés ugyanakkor még nem minden, amire elengedhetetlen figyelnünk, ha távolabb szeretnénk elmenni az otthonunktól. Az utazás során nagyon sok komplikáció léphet fel ezért gondoskodnunk kell megfelelő biztosítás kötéséről. Az axa-assistance.hu oldalon ehhez minden szükséges információt megtalálunk, akárcsak az útlevél igénylés részleteit. Ha tehát kirándulás vagy üzleti ügyintézés a célunk, akkor az első utunk ide vezessen és megtudjuk, merre tovább.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük