Ez az az este, amikor semmin nem illik majd meglepődni. A két zenekar olyan zenei stílusok egyvelegét kínálja majd tálcán, ami több, mint elég lesz a frenetikus hangulathoz. Punk, folk, ska és sanzonrock.
Koncertek után hajnalig dj Lejön és dj Ritmo keveri a zenéket.
Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy ezentúl a budapesti Reggae, Dancehall és Ska masszív rendszeresen színvonalas bulit kap kézhez Magyarország legszínvonalasabb előadóival fűszerezve.
A helyszín nem más mint a Tündérgyár, ami csak értetek tartja nyitva kapuit. A koncepció alapvetően az, hogy a Magyar reggae élet élő zenészeit felvonultassuk, és megmutassuk nektek min is dolgoznak próbatermeikben, illetve, hogy a Szelektorjaink havi rendszerességgel tarthassák veletek a kapcsolatot. Minden bulin részt vesz ,majd egy, esetleg két zenekar, és persze a bakelit fenegyerekei az ország minden részéről. A BULI INGYENES – Talán ez a legfontosabb, hiszen tudjuk, hogy senki nincs elengedve…
Csak az ismétlés kedvéért: a Thrill Collins trióban, gitár/ének, nagybőgő és cajón (tudjátok, ez a dobozszerű ütőhangszer) felállásban adaptálja a legnagyobb világslágereket, kicsit rockabilly, kicsit ska és kicsit skiffle átiratokban. Angliában óriási kultuszuk van: az elmúlt években gyakorlatilag rommá játszották az összes ottani fesztivált, és rengetegszer hívták már őket vendégszerepelni többek közt a BBC televíziócsatornához is. Az általuk nyomatott daloknak nyilván mindenki tudja a szövegét, így van mit félrészegen ordibálni, miközben ugrálunk a Thrill Collins által elővezetett, vérpezsdítő tempókra, vadul locsolva a sört. Csekkoljátok le a zenekart, aztán ugráljátok ki magatokból az utolsó erőtartalékokat is csütörtökön és/vagy pénteken!
Emlékeztek arra a tavaly nyári estére, amikor egy teljesen unalmasnak ígérkező szombati estét úgy dobott fel három derék angol figura – Robbie, Andrew és Pete, vagyis a Thrill Collins zenekar – hogy a Tündérgyár koncerttermének vasbeton gerendáit kevés választotta el a leszakadástól? Ha ott voltál, akkor azért, ha pedig kihagytad, akkor azért szólunk most időben: a Thrill Collins nemsoká i…smét ellátogat hozzánk. Ráadásul, mivel ezek a kedves angolok annyira megszerették Budapestet és a Tündérgyárat – na meg a szatmári szilva fedőnévre hallgató tudatmódosítót – hogy ezúttal egymás után két koncertet nyomnak nálunk, mégpedig augusztus 11-én csütörtökön és 12-én pénteken, természetesen jobbára más-más programmal.
Szerintem én most egyszerűen kimásolom az ajánlót, amit a zenekar küldött:
“The Millennium Hippies egy mondatban: The ultimate spiritual erection. Stílusunk a rock, reggae, ska, funk és blues-ból áll össze, és 4 állandó emberből (Dave, Gábor, Csiga, Dániel), ezen felül a koncerteken 2 vokálos istennő, trombitás és hegedűs emeli a közönséget a zenei orgazmus felé. A jelenlegi 8 tagú felállással tudjuk kiadni magunkból, a közönségbe, a közönségre a zenénkből érezhető szabadságot. 2009 óta dobost cseréltünk 3szor, hogy megtaláljuk a dobosok rozsomákját, aki egy tasmán ördök vehemenciájával hátulról tol minket előre a világdominancia felé.”
Pogo, rock and roll, vagy skanking? A szervezőség úgy döntött, legyen
mindez sűrűsödjön most egy estébe, mégpedig március 11-én a
Tündérgyárban, ahol fő attrakció a Testi Egyenleg lemezbemutató
…koncertje lesz!
Bemelegítésként nyolckor már húrokba is csap az A-Punk egyszerű, zúzós
hardcore-punkot prezentáló négyese, akik többek közt dobosuk, Csáp
születésnapját is megünneplik az est folyamán.
Ezek után a Magic Cats Rockabilly Trio kalauzol el minket az ’50-es
évekbe. A mostanában virágzásnak indult hazai rockabilly szubkultúra
pápai képviselői három éve zenélnek együtt, repertoárjuk a saját
szerzemények mellett számos feldolgozást is tartalmaz.
A harmadikként porondra lépő Testi Egyenleg Ska Kollektíva a műfaj
talán legpopuláriabb ágát képviseli, nem csoda, hogy koncertjeik az
ifjúság legkülönbözőbb rétegeinek lábát is megtáncoltatják, rendszeres
vendégei a nyári fesztiváloknak. Ezen az estén legújabb, ElkaPunk című
Csütörtök este a hírhedt Millenium Hippies lép fel nálunk. Reggie/Ska/Rock/Blues alapokon döngölik földbe a közönséget, amint ez a következő videóból is érezhető:
Utánuk a Daily Bop következik, mely zenekarról nem sokat hallhattatok, ugyanis ez lesz a debütáló koncertjük.
Miután túléltük a zúzdát, kezdődik a Panel Diszkó, ezúttal sajnos Tone-C nélkül, de Gnoo önmagában is képes gondoskodni arról, hogy ne találjatok haza.
Kezdés: 20:00 Beugró: Nincs! Italakciók: Nyitástól este kilencig a kávézóban, és este tizenegytől hajnal egyig a koncertteremben 400 Ft a Cuba Libre, a Bloody Mary, a gin-tonic, és a vodka-narancs.