AZ ŐZ.

- Szia Zsolti! – mondom. – Hát elég szarul nézel ki…
- Ferikém, te is szarul nézel ki – vág vissza egyből. – Én egyébként is csak most kezdek igazán jól kinézni. Most is épp megyek a csajomhoz, meg írom az új könyvemet. Ha leadom, másfél millát kapok érte, az meg nem elég egy évig? Hát de…
- Igen? – persze csóválom a fejem közben, mire otthagy, a pizzaárus csajhoz lép, hogy adjon neki egy kistüskét** a pult alól. Azt hiszem, hogy újabb öt évig nem találkozunk, de a villamosmegállóban utolér. Dől belőle a szöveg, hogy újra van Vidámpark, és nagyon jó nőt szedett össze és innen rendben lesz minden, csak volt majd’ egy évtizednyi fennakadás. Mielőtt záródnak az ajtók, telefonszámot cserélünk, én pedig hazaballagok és elkezdem írni Őz Zsolt nekrológját, Az ember, aki nem halt meg időben címmel.

* nézd meg a videót, majd rájössz
**üveges, féldecis rövidital

1995-ben a barátaimmal nyitottunk egy rockkocsmát. Illetve valamit, amiről azt gondoltuk, hogy ilyen egy rockkocsma. Fesztiválokon kerestünk zenekarokat, akiket próbáltunk megdumálni, hogy kicsi forintért játsszanak nálunk. Így botlottunk bele a Vidámpark nevű formációba. Nastasja Kinskiről énekeltek egy fergeteges számot, a frontember pedig egy az egyben úgy nézett ki, mint Garfield a macska, fél liter tömény után.

Már akkor legendák keringtek az Őzről, hogy két nap alatt ivott el negyvenkétezer forintot (kilencvenötről beszélünk, amikor húszezer volt az átlagfizetés), és a kiadónak is kétszer kellett kifizetni a stúdiót, mert elkövették azt a hibát, hogy odaadták a pénzt Zsoltinak, ő meg elvitte a zenekart piálni. Valahogy lecsúszott a torkukon háromszázhúszezer, puff neki.

Szóval megállapodtunk, hogy lejönnek játszani a Shangri-la-ba, ami össze is jött volna, ha koncertkezdés előtt fél órával nem zárja be az egész helyet a rendőrség, ugyanis semmiféle engedéllyel nem rendelkeztünk. Felnőttkoromban akkor sírtam először. Csak álltam ott, úgy éreztem vége a világnak, és akkor odajött az Őz, vállon veregetett, és mondta, hogy semmi gond Ferikém. Átmegyünk a Májuskertbe, és lenyomjuk azt a kibaszott koncertet!

És tényleg megcsinálta. Szólt a közönségnek, hogy minden oké, csak most kicsit kimegyünk csepelre, mert ott lesz a buli. És milyen buli volt ott… tudjátok miért nem hisztizett senki, és miért nem kérték vissza a beugrót? Van erre is egy történet, elmesélem.
Szintén a kilencvenes években voltam tanuja a következő párbeszédnek:

Valaki: Zsolti, valamit nem értek veled kapcsolatban.
Őz: Na mondjad, mit?
Valaki: Kicsi vagy, szőrös, és folyamatosan dől belőled a piaszag. Mi a fenét esznek rajtad a nők?!
Őz: Tudod… én adom nekik a rákenroll életérzést.

Következzék most egy interjú, ami nem jöhetett volna létre, ha nincsen a Viktor, ugyanis hónapok óta pihen a gépemen, csak nem volt idegem megvágni:

Most pedig hallgassatok meg egy számot 1989-ből. Nekem annyira a szívem csücske ez a dal, hogy képtelen vagyok jelzőket aggatni rá. Felesleges is. Nem mindenhol érthető, ezért leírom ide a teljes szöveget.

Ugatha Christie – Csak lassan

csak lassan, bébi, hogy hasson
először lágyan, lassan az ágyban
a sarkon még mindig áll az a közért
betörünk oda, de ne kérdezd, miért
és ne hidd azt, ez a végső tünet
csak kihasználjuk, hogy az áramszünet
íme elért minket, mert már nagyon kellett
és hozott még néhány női mellett
és hozzá egy nőt is, de ezt nem kellett volna
ha érne valamit, mire gondolna?
hogy van-e valaki, aki hozzá hasonló
háttal beleül, de kiáll egy olló
és kiáll a gyilkos a hegytetőre
ennyi pont elég lesz egyelőre

a fejemet már véresre vakarom,
nem tudom miért, de tudni akarom
hogy miért nem csinálta ezt rendesen végig?
ha szállni kell, szálljon az égig
csigák másznak a repülőgépen
most őrül meg teljesen éppen
átmegy kékbe, utána zöldbe
és orral fúródik bele a földbe
ebbe az európába, vagy hogy is hívják
ha nem tudják, hát majd megtanulják
hogy a gép mégsem őskori lelet
és elrepül majd európa felett

lindbergh és openheimer
megkínáljuk őket e gyönyörű hellyel
mert ez egy menhely, de fel a fejjel
hát ne dőlj be ennek a hullahalomnak
nevezzük el egy kávészalonnak
hagyd már azt a nyamvadt gépet
nézd meg inkább ezt a képet
“hát nem olyan a felhő, mint egy gomba?
amit feltaláltam, az az atombomba”
openheimer suttog és ragyog
én két perc múlva mindent itthagyok
de te idd meg a szalon összes borát
és intézd el a világ sorát
csak mellékesen, mintha vécére mennél
aludnál, vagy az ebédet ennéd
mint jégkorszaknak az olvadás
olyan lesz a földnek ez a robbanás
mint a hit, amiben nem hiszel
mint a kurva, akit majd elviszel
csak hogy leköphesd és utálhasd magad
hát most fogadd meg minden szavad
előzd meg, legyünk nagyok
különben téged pusztít el a világ, ha hagyod

a szóbeszéd nélkülöz minden alapot
mert picasso azt a kalapot
nem chaplintől lopta, hanem pont neki adta
hazudik hát a rendőrségi akta
mert picasso azt már nem bírta el
hogy feltűnt a téren apolinaire
vett a piacon rákot s heringet
és utána estig keringett
az egyre vadabb párizsi utakon
és nem vett részt a harmadik futamon
mert tudta, hogy a befutó nem az ő lova
és itt van az idei tél első hava
nem kódszám, hanem szerszám
kezében az olló, ezért elszánt
rájött a gyilkolás finom hidege
és a rendszerből maradt még egy ideje
tökrészegen megy a ház felé
ő sem tudja hogyan, de odaér elé.
nem kérdi meg, hogy felmehet-e
csak ordít, mint egy elmebeteg
hogy “szatyrozd az arcod, kinek nem mása
dögölj meg, te tetves mása
egy liter vízért elszabadítva
nyújtsd ki a kanyart átalakítva
banánok közt kergetőzve
elvetélt fattya megfertőzve”
felmegy picasso szó a hegytetőre,
mert semmi se mehet már veszendőbe

a két nő nem azon kapott hajba
hogy feltűnt a téren andzrej vajna
nem azért utálták, mert orosz, vagy német
varsóból egyből budapestre lépett
a cirkuszba, ahol épp most rendezi
a saját halálát, mert valaki úgy szereti
ha előre, hogyan és mint lesz,
“come on baby, what nice is the fitness”
de most elrontottad, kis butuska
cirkuszban már ott van matuska
a viaduktot már elintézte
és unatkozott, hát megbeszélte
magával, hogy ezt ő csinálja
és előzékenyen felkínálja
hisz a dinamitot a táskában hordja
andzrej vajna meg elfogadja
“polak wegier dwa bratanki
ezt a ziccert nem hagyom ki”
mondja matuskának, s az mosolyog
valaszol: “akkor én elosonok”

milyen szép ez a nyári est
pláne, hogy ha elterül itt budapest
fennkölten a gellért hegy alatt
és mind a négynek jut egy falat
akik feljöttek ide a hegytetőre
és csak nézik egymást egyelőre.
egy giccses szellő elröppen
és a hasonlóság megdöbbent
elképedve látja a táj
hogy ugyanaz a szem és ugyanaz a száj
nézi és köpdösi őt, pedig látott már néhány felkelőt
ez egy ilyen környék, túl sok a selejt
és a büszke bunkó nehezen felejt
mint lindbergh és az a magyar marha
picasso és andzrej vajda
őrült és zseni elegyítve, lassú tűzön melegítve
gondosan egyszínűre festve
belépnek most egyetlen testbe
íme a szörny: názáreti jézus
szép és gazdag, akár krőzus
és bár nincs még itt a teljes krízis
most lesz vége, jó lesz így is
felszáll, mert két perc és robban a föld
és mivel saját kezével embert nem ölt
bűnösnek senki nem mondhatja
és belenevet a lenyugvó napba