A legfrissebb kutatások alapján még génállományban is közel állunk a lengyelekhez, így nem csoda, hogy az évezredes barátság megkoronázásaként 2007-ben hivatalosan is elfogadták a Magyar-Lengyel Barátság Napját – március 23-át. S ha már így alakult, miért is ne ismerkedjünk meg ivócimboráink kultúrájával közelebbről is? Mik a legfinomabb lengyel ínyencségek? Kik pörgetik a lemezeket Varsó legmenőbb klubjaiban? Milyen bandákra tombolnak a lengyel fiatalok Krakkótól Gdańskig? Márciusban három napon át, három helyszínen szívhatjuk magunkba a lengyel kultúrát a Tűzoltó utcában.
Sernik? Barszcz? Żurek? Ha nem hallottál még ezekről a furcsa nevekről, akkor a Mappa Clubban a helyed, ahol megismerkedhetsz pár igazi, tradicionális ételkülönlegességgel, a klub pincéjéből ugyanis egy igazi lengyel éttermet varázsolnak a fesztivál idejére a szervezők, ahol vacsoránk mellé a Ciotka Devotka jazztrió játszik majd chansonokat és sztenderdeket lengyelül és magyarul. Miután jóllaktál, csupán pár lépést kell megtenned, és máris ledolgozhatod a fölös kalóriákat az egykor Jailhouse néven ismertté vált Blog Music Clubban, vagy a közvetlenül mellette lévő, kulturális befogadó térként is működő Tündérgyárban.
Szinte nincs olyan stílus, amibe ne kóstolhatnánk bele a sokszínű programkavalkád alatt: Itt lesz például a Madness vagy a Manu Chao lengyel helytartójaként is aposztrofálható, nemzetközi sikerekkel büszkélkedő Akurat, vagy a rock-hardcore-electro határain egyensúlyozó Wu-Hae Krakkó sztálinbarokk iparnegyedéből, valamint a két banda énekesei által összeverbuvált, táncosokkal, VJ-kel és egyéb látványelemekkel kiegészült cyberpunk formáció, a Nohucki. Az utca törvényeit is megismerhetjük majd a reggae és grime hatásokat mutató gangsta/street rap csapat, a Firma tolmácsolásában, valamint a katowicei kemény rappel nyomuló Burdello jóvoltából, de hip-hopból hazai oldalról is erős lesz a felhozatal. A város legpöpecebb MC-je, Buppa például a Tour de Funk társaságában mutatja majd meg, hogy milyen is az igazi bringás hip-hop, de pöröghetünk a biciklisfutár-szubkultúra szerves részét alkotó nyolctagú Szexlightkór zenekar szürreális funky-jára is szombaton. És ha már két kerék, a Polska_rulez! nem feledkezik meg a kerékpáros városi közlekedés népszerűsítéséről sem, s egy külön napot szentel a témának bemutatókkal, veresenyekkel, bazárral és szervizzel.
A hazai oldalt fogja erősíteni a 2009 őszén alakult, jazz-es és világzenei inspirációkon alapuló, táltos dobbal, transzosan lüktető dorombbal, harmonikával kiegészülő Aznap is, akinek tagjai Widosub, feat. MC Lazarus a koncert után a breakbeat / drum & bass / electro hangzás jegyében magyar és lengyel nyelvű szövegimprovizációkkal hozzák közelebb egymáshoz a két kultúrát.
A koncertek, live actek, DJ-k – rophatjuk majd többek közt DJ Bem, vagy DJ Minek szetjeire – és a gasztronómia mellett mindhárom nap találkozhatunk egy-egy filmes blokkal is. Csütörtökön az Elektro Moon Vision lengyel-magyar formáció videómunkáiból láthatunk egy összeállítást, pénteken a Łódź-i SE-MA-FOR Filmstúdió jóvoltából a lengyel animációk világába nyerhetünk betekintést, az utolsó nap pedig részleteket nézhetünk meg a Nowa Huta Export keretében megvalósuló Nowa hutai krónikából, a vetítést követően pedig magukkal az alkotókkal is találkozhatunk. A Krakkó Város Önkormányzata támogatásával először Budapesten bemutatkozó projekt célja, hogy a Wawel, a Posztócsarnok és a kazimerzi bohémnegyed városát az ’50-es évek általános iparosítási terve keretében létrejött Nowa Huta feledésbe merült városrészén, illetve az ott élő és alkotó emberek egy csoprtján keresztül mutassa be. A Nohucki zenekar látványos show-ján és a filmvetítésen kívül a program része Grzegorz Ziemiański “Nowa hutaiak” című fotókiállítása is. „Azt szeretnénk Nowa Hutáról exportálni, ami a lehető legjobb – a fiatalokat és ez ő ötleteiket, egy alternatív kultúrát – mondják az alkotók.” Változatosságban, programokban tehát nem lesz hiány a fesztivál ideje alatt.
Szervező: Tündérgyár
Koncepció és program: Király Ferenc (magyar fellépők), Ádám Andrea (lengyel fellépők)
Március 24:
20:00: We are Rockstars>> Tündérgyár
20:00: Elektro Moon Vision>> Blog Music Club
22:00: Budapest BreakBeat Speciál>> Blog Music Club
22:00: Burdello & estepe>> Tündérgyár
00:00: Fülesmackó diszkó első felvonás>> Tündérgyár
Március 25:
18:30: Ciotka Devotka>> Mappa Club
19:00: Se-Ma-For rajzfilmek>> Blog Music Club
20:00: Aznap>> Tündérgyár
21:00: Dj Bem live act>> Blog Music Club
21:30: Ciotka Devotka>> Mappa Club
22:00: Akurat>> Tündérgyár
23:00: Dj Minek>> Blog Music Club
23:30: Nohucki>> Tündérgyár
00:30: Dj Savage>> Blog Music Club
00:30: Widosub feat. MC Lazarus>> Tündérgyár
Március 26:
14:00: Bringás bolhapiac>> Tündérgyár
15:30: Nowa Huta Export filmvetítés>> Mappa Club
17:00: AlleyCat start>> Tündérgyár
18:00: Nowa Huta Export kiállítás>> Tündérgyár
19:00: AlleyCat befutó>> Tündérgyár
19:30: Ciotka Devotka>> Mappa Club
20:00: Goldsprint>> Blog Music Club
20:00: Szexlightkór>> Tündérgyár
21:30: Wu-Hae>> Tündérgyár
23:00: Firma>> Blog Music Club
23:00: Buppa és a Tour de Funk>> Tündérgyár
00:30: Dj Savage>> Blog Music Club
00:30: Fülesmackó diszkó második felvonás>> Tündérgyár
